Magas szakmai színvonal, egészséges izgalom és folyamatos jó hangulat uralkodott a hétvégén rendezett első STARTup Live Budapest eseményen, amelynek győztese is és harmadik helyezettje is az MMKlaszterből került ki! A Prezi.com, a Kitchen Budapest, a Ustream és a STARTeurope közös szervezésében tartott intenzív hétvége különböző stádiumban lévő üzleti ötletek bebikázására adott nem mindennapi lehetőséget. A több tucat résztvevő némelyike évek óta alacsonyabb lángon égő projektjét hozta magával, mások vadonatúj ötleteikhez keresték a kezdő lökést. A két és fél napos, kora reggeltől késő estig tartó kemény munkát a magyarországi web business elitjéből verbuvált mentor-csapat segítette, köztük Csíkos Péter (Gravity), Varga Tamás (Carnation) és Csikós Gergő (Carnation).

A vasárnap esti záró pitch-versenyre összeálló tizenhat projekt közül négyben is Klaszter-tagok vitték a prímet: Bujdosó Attila (Kitchen Budapest) a szakpolitikai kérdések megvitatására és közösségi értékelésére szolgáló Poople-ban, Faragó Péter (Skawa) és Terray Tamás (iMind) a nagyvállalatok társadalmi felelősségvállalási projektjeit közösségi alapúvá varázsoló 4Issues-ban, Kókai Tamás (Inition) a különböző internetes hibaüzenetekből hibajelentést készítő Red Panic Button-ban és Nemes László (Artklikk) a pszichológiai önismereti tesztre épülő, hasonlóság alapú közösségi oldal mindenki.hu-ban.

A résztvevők és mentorok körén túl a zsűriben is képviseltette magát az MMKlaszter, ahol a Prezi, a Ustream, a Graphisoft és az EEF alapítói és vezetői mellett az MMKlaszter elnöke, Pukler Gábor (Magyar Telekom) és az MMIroda igazgatója, Málnay Barnabás is helyet kaptak. Az MMKlaszter aktív jelenléte a résztvevők, a mentorok és a zsűritagok körében a Klaszter jelentőségét mutatja az egyre inkább magára találó magyar startup-szcénában.

Büszkeségünkre, a STARTup Live Budapest idei győztese és harmadik helyezettje is a Klaszterből került ki: A harmadik helyezett a mindenki.hu és a győztes a 4issues lett! Gratulálunk a győzteseknek, Faragó Péternek, Terray Tamásnak és Nemes Lászlónak, valamint a rendezvény fő szervezőinek, Pécsi Julinak (prezi.com) és Bogár Bencének (Kitchen Budapest)!

Cimkék: ,