Az Európai Bizottság közleményt adott ki “A Közösség innovációs politikájának felülvizsgálata a változó világban” címmel, amelyben felülvizsgálja, hogy melyek lehetnek az innovatív termékek és szolgáltatások fokozott elterjedését segítő eszközök az EU-ban. A közlemény szerint az EU helyesen ismerte fel, hogy az innováció a jövőbeni jólét egyik legfontosabb mozgatórugója, ezért az innováció erősítése érdekében a Bizottság még 2010 tavasza előtt egy európai innovációs intézkedéscsomag megvalósíthatóságát terjeszti a tagállamok elé. Az MMKlaszter üdvözli, hogy a Bizottság fontos gyakorlati eszközként tekint a klaszterekre, mint innovációs katalizátorokra.
Szemelvények a közleményből
“Az innováció az a képesség, amelynek köszönhetően az ember új ötleteket fogad be és – új folyamatok, termékek vagy szolgáltatások felhasználásával, a konkurenciát lekörözve – gazdasági eredményekké konvertálja őket”.Hivatkozás: “Creating a National Innovation Framework”, Science Progress, Richard Nedis & Ethan Byler, 2009. április.
Az innovációt elrendelni nem lehet. Az innováció az embereknek köszönhető, és kizárólag rajtuk – a tudósokon, a kutatókon, a vállalkozókon és alkalmazottjaikon, a beruházókon, a fogyasztókon és hatóságokon – múlik, hogy az innováció Európában nagyobb tért hódít-e. Az emberek természetesen nem légüres térben tevékenykednek. Bizonyos gondolkodásmód és keretrendszer alapján cselekszenek, amelyek vagy ösztönzőleg hatnak arra, hogy új területekre kalandozzanak, vagy eltántorítják őket ettől.
Melyek lehetnek az innovatív termékek és szolgáltatások fokozott elterjedését segítő eszközök az EU-ban?
- Szabályozás és szabványosítás jelentőségének növelése az EU innovációs képességének fokozásában.
- Új, vezető piacok azonosítása és támogatása, amelyeken az innovációval való eredményeket lehet elérni (pl.: e-egészségügy).
- Kutatói mobilitás és a technológia transzfer fokozása a szinergiák kihasználása érdekében
- Kutatás és innováció fokozása az EU közösségi alapjain keresztül(pl.: 7. Keretprogram. A Bizottság az európai technológiai platformokon keresztül a magánszektorban folyó kutatások koordinálását is támogatja.)
- Európai Innovációs és Technológiai Intézet létrehozása, azzal a céllal, hogy a felsőoktatást,a kutatást és a vállalkozásokat közös cél érdekében fogja össze, és világelső innovációs teljesítményeket ösztönözzön és valósítson meg.
- Klaszterek együttműködésének támogatása az innovációs képesség fejlesztése és a globális piacokon megszerzett pozíciók megszilárdítása érdekében.
- A fenntartható gazdaság érdekében főként az e-jártasság, valamint az információs és kommunikációs technológiák használatának előmozdításán kell még dolgozni, továbbá választ kell találni a jövő internete – például a szoftver mint szolgáltatás vagy a “felhő-számítástechnika” (cloud computing) – jelentette kihívásokra.
- Folyamatos könnyítések tétele a szabadalmak bejegyzése terén.
- Az uniós innovációs rendszer irányításának javítása.
Tanulságok és kihívások
Az innovációhoz olyan beruházókra van szükség, akik hajlandók kockázatot vállalni, és túllátnak rövid távú nyereségszerzési céljaikon. Egyre intenzívebb uniós kutatás folyik az olyan alapvetően fontos területeken, mint az információs és kommunikációs technológiák, az egészséggel, a biztonsággal, az űrkutatással és a tengerészettel kapcsolatos tudományok.
Nem feltétlenül a kutatás-fejlesztésre irányuló ráfordítások abszolút összege számít, hanem a vállalkozások innovációhoz való hozzáállásaa mérvadó a versenyképesség szempontjából. A kihívás ma abban áll, hogy EU-szerte megismételjük ezeket a sikertörténeteket. Ellenben ha csak a számokat tekintjük, az EU nem szenved hiányt az innovációt támogató programokban. A problémát a kritikus tömeg és a koherencia hiánya jelenti. Az uniós és a tagállami erőfeszítések ellenére az innovációt és a vállalkozói készséget még mindig nem tekintik a kellő mértékben értéknek Európa minden részén, viszont az olykor velük járó kudarcokat továbbra is stigmatizálják.
Következtetés
Ha megvizsgáljuk az utóbbi években elért haladást, megállapíthatjuk, hogy az EU helyesen ismerte fel, hogy az innováció a jövőbeni jólét egyik legfontosabb mozgatórugója.